Beowulf : A sötétség harcosa - techno eposz
Akik hozzám hasonlóan sűrűn
látogatják az értékükön kezelt (900-1500Ft max) DVD filmek polcait
talán már látták ezt a művet, borítóját, hiszem le is vették, hogy
ködösen megfogalmazott fülszövegét olvasva visszategyék helyére.
Valóban nem sok minden hergel minket vásárlásra a semmilyen borítón
vagy a képeket sem tartalmaző hátlapon. Christopher Lambert neve
egyébként számomra a Harag napja óta káromkodásnak illik
be és őszintén a Hegylakó vagy a Mortal Kombat
későbbi filmjeiben is csak lejjebb süllyedt.Na de van ez a Beowulf itten aminek szemfüles
madzsar címadóink a "sötétség harcosa" titulust adták, ezzel egy
tapasztaltabb filmnéző számára azonnal a ZS kategóriába taszítva a
filmet első pillanatban. Kétségtelen egyébként, hogy ezt a '99-es
filmet csak a túlhype-olt 2007-es Beowulf hatására adták ki itthon,
valószínűleg egyébként sosem talált volna utat a "gazdaságos
filmek" közé sem. Pedig (és itt most tessék jól figyelni) a filmet
a szomszédban, Romániában vették fel teljes egészében. Igazából
szavunk sem lehetne hiszen a borzalmas Harag napját meg
nálunk, viszont felismertem azt az erdélyi tájat, ahol a film
állítólagos erődje állt, és közelebb van mint hinnénk. Félreértés
ne essék, ez sem mentene meg egy rossz filmet attól, hogy földbe
gyalázzam.
A történet szerint valamikor (régen vagy a
jövőben, tök mindegy) egy feudalista mad max antiutópiában egy
magányos várkastély falai között elszabadul egy szörny, a sötétség
maga és ritkítani kezdi a lakókat. A környék váriaiból rögtön sereg
verbuválódik, hogy a várat körülzárja és megöljön mindenkit, aki a
sötétséget terjesztené, ejtsd kijutna a várból. A bentiek
képtelenek harcolni a szörnnyel és sorra hullanak el az
éjszakánként rájuk törő veszedelm elől. Egy napon azonban érkezik
egy platina szőke lovas és átvágva magát az ostromzáron a bentiek
segítségére sietve felajánlja, hogy megöli nekik a szörnyet. A neve
Christopher Beowulf Lambert.
Itt álljunk megy egy percre és próbáljuk
meghatározni mi is ez a film. az én korosztályom még nem csak
emlékszik, de isteníti azokat az igánytelen posztapokaliptikus
sci-fiket amiket a '90-es években ontott magából a TV. Ezek
általában Rutger Haueresek voltak, de előfordultak Michael Ironside
vagy Udo Kier filmek is közöttük. Általában sivatagban vagy más,
olcsó helyszíneken, zéró speciális effekttel, igénytelen
történettel és amatőr színészekkel forgatták le őket, mindenki
rongyokban és bőrruhákban voltak, a főszereplők jellemzően hosszú,
poros bőrkabátban és hátukon karddal lehetőleg. Nos, ez a film
egyenes ági leszármazottja ezeknek a filmeknek, sőt tagja is, csak
kissé megkésve jutott el idáig. Így akinek hevesebben kezd el
dobogni kicsi szíve a Hősök vére, Őrült Stone, Neon city, Omega
Doom és más kultklasszikus szemét címeinek hallatán az már
most szaladjon megvenni, mert mindjárt lelövöm a poént meg hogy
miről szól a film.
Most hogy a vérfanatikusok kabátjukat
kalapjukat magukra rántva hangosan csörtetve robognak le lakótelepi
lépcsőházukból a legközelebbi plaza vagy dvd bolt felé elmondom a
nagy sztorit mi is áll a Beowulf stempunkos, sci-fis, fantasys
világa mögött. Hrothgar király egykor ágyába engedett a kastélya
alatt lakó tösszázéves démonnőt és az titokban fiút szült neki,
Grendelt a szörnyet és most jogos örökségét követeli. Beowulf, is
egy ilyen fél-démonlény, azzal a különbséggel, hogy neki apja volt
nem ember, nem kisebb személy mint Bhaal, a gonosz istenség (és én
itt mint Baldur's Gate rajongó elolvadtam) ezért arra van
kárhoztatva, hogy démonokat öljön (hosszú bőrkabátban és
futurisztikus kardokkal) élete végéig.
Ha van valaki aki estleg látta a 2007-es
Beowulfot akkor hasonlóan meglepett lehet mint én. Jah, igen, mert
a sztori egy az egyben ugyanaz (kivétel a bhaalos rész, hell
yeah!), tehát a király hibájából gyilkolja a népet a szörny. ez
csak azért nagyon durva mert a 2007-es filmnek ennyi igazán pozitív
értéke volt, hogy jól fűzték az eposzi vonalat tovább, ám úgy
látszik a Neil Gainman-el megtámogatott forgatókönyv íróknak csak
arra futotta, hogy egy kevésbé ismert film sztoriját ellopják.
Drakulálok...
Bár a Beowulf messze nem hibátlan film, engem
még úgy is lekötött, hogy így már előre tudtam mi lesz a csavar. Ez
a mechanikus fantasy környezet, az amatőr színészek látványos
próbálkozásai, hogy valamit produkáljanak és az a tény, hogy bizony
a fentebb említett filmes stílus nekem is szívem csücske arra
késztetett, hogy jó filmnek tartsam a Beowulfot, aminek
csatajelenetei alatt folyamatos techno zörög, a végén meg a
stáblistán Juno Reactor neve is feltűnik. Megkésett klasszikus a
'90-es évekből, ha ez valakinek mondd valamit...
előzetes:
3 hozzaszolas

