82km
Najó, talán első túrának kicsit sok volt. (Vác oda-vissza, odafele kicsit hosszabb úton)
Visszafele Budapest határától kifejezetten szenvedős
volt.
Najó, talán első túrának kicsit sok volt. (Vác oda-vissza, odafele kicsit hosszabb úton)
Visszafele Budapest határától kifejezetten szenvedős
volt.
Végüls Speeder T2 lett.

Mondtam, hogy állítsák be menetkészre, mert haza kell vinnem, ami nem a bolthoz közel van.
A nyerget "szemre" állították be... kurva
nagyon magasan volt. Az ok, hogy ez nem trekking, de már majdnem
teljesen ki kellett nyújtanom a térdemet. Az indulás is igen
nehézkes volt. (ezek már csak azért is jók voltak, mert eltévedtem,
úh. kicsit hosszabbra sikerült az út)
Az elsőféknek még érezhetően és hallhatóan be kell kopnia.
A váltókarok karjai pont ellentétesen vannak egymáshoz képest beállítva. Végül rájöttem, hogy az elől lévő kiskar az "ejtőkar", tehát az ejti a láncot. Az viszont a két váltónál pont ellentétes hatást vált ki. Szokni kell, nincs mese.
A hátsó váltókar indexe is érdekes, már majdnem a szélen van, pedig még csak az 5. fogaskeréken van (8 van).
Viszont megy mint a meszes. Az óra 27"-ra volt beállítva, nem tudom, mennyire mért ez precízen, de 40,8-t mutatott az óra úgy, hogy még volt bennem bőven tartalék. Szerintem nem pontos, most már be van állítva pontosan ehhez a gumihoz, aztán meglátjuk.
Képen nem annyira látszik, de valójában gyönyörűen néz ki :) Matt kék. A felni is gyönyörű.
brigBicaj eladva és már megvannak a tervek a következőre.
Ha fitness lesz, akkor Merida Speeder T1 vagy T2 attól függően, hogy a T2-ből van-e leárazott 2007-es modell még.
Ha nincs, akkor T1.
Ha országúti, akkor Merida Road 880.
A T2 vagy a 880 a favorit, attól függően, hogy outi kell-e vagy sem, de a T1 vázának a legjobb a festése...
T1:

T2 2007:

Road 880: