Három nevet kérek szépen.

Csak az zavar, hogy mióta nem írok blogot, azóta nincsenek új bejegyzések. Kénytelen leszek felvenni egy bértollnokot.

Az arcnélküli ember története a következő. Egyébként:

A szülőszobában az orvos rémülettel vegyes megdöbbenéssel figyelte, amint a kis Charles az arca nélkül jön kifelé édesanyjából. Mire azonban szólhatott volna neki, hogy forduljon vissza az arcáért, a kis Charles már inkább volt kint, mint bent, ami azért okozott jelentős problémát, mert - mint az orvosi szlengszótár rámutat -  "a születési folyamat során felmerülő problémás helyzeteket kezelendő, a gyermek visszatérhet a kiindulási zónába, ha a testének 50+1%-a (51%-a) még nem hagyta el a túlprűdekvagyunkhogyleírjukhogymitdeazt." Így a kis Charles megszületett ugyan, de arc nélkül született meg a kis Charles erre a világra. Szegény kicsi Charles.

Ezek után a kis Charles körül felgyorsultak az események. 17 éves korában új divatot teremtett arcnélküliségével, ettől kezdve pedig a 17 éves kislányok és kisfiúk otthon, a fürdőszoba magányában iszonyatos borzalmak közepette, sikítva és zokogva nyúzták le önnön arcukat szüleik éles borotvapengéivel, hogy ők is olyan menők lehessenek mint a kis Charles. Persze nem lettek, mert erre születni kell.

Amikor a kis Charles egyik nap meghalt (gyengébb idegzetűek kedvéért: nem ébredt fel többé, eltávozott, kilehelte lelkét), hirtelen divatba jött a meghalás. Onnantól kezdve mindenki meg akart halni. És bumm, így lett a Magyarország hogy ők is olyan menők lehessenek, mint a kis Charles és ők is olyan menőn rohadhassanak a föld alatt a lenyúzott arcukkal mint ahogy a kis Charles is teszi. De persze nem lettek, mert születésük pillanatában elrendeltetett minden, mégpedig oly módon, hogy nem születtek a kis Charlesnak.

Hát ilyen ember volt ez a kis Charles. Ilyen vicces, kedélyes és halott ember volt ez a kis Charles.

Tudom, amint ezeket a sorokat olvassátok, ti is mind ugyanarra gondoltok: bárcsak én is olyan menő lehetnék, mint a kis Charles! De nem vagytok. Jóéjszakát.

_{A történetet "papírra" (ééérted!) vetette: János, a kétdiplomás* bértollnok (de hogy miből van még diplomája, arról mélyen hallgat*)}

*_{ha neked lenne ilyen diplomád, akkor te is kurva mélyen hallgatnál róla inkább.}

Amíg én vidéken süppedek a hétvégén, addig ti egy remek játékot kaptok, Máté (valamint a Magyar Rádió) után szabadon. Tehát:

 

1. Honnan származik az időközben vélhetőleg elhangzott zenemű?

 

2. Cím, szerző, irányítószám, tb-szám, adóazonosító jel stb.

 

3. Írjon legalább 5 különböző lehetséges folytatást, ezek közül legalább egy g-moll hangnemben, két kulcsos előjegyzéssel és minimum kettő fejenállva, az Örömódát énekelve

 

Vasárnap jövök.

Ez eredetileg egy hozzászólásnak indult, aztán csak nőtt és nőtt, mint a gyomorfekély és végül bejegyzéssé érett. Egy igazi fejlődéstörténet, amit Ecs egyik bejegyzése és a hozzá érkezett kommentek ihlettek, végül azonban sok más is belekerült, mint a húslevesbe. Ecs egyik bejegyzése itt olvasható: http://www.sarok.org/users/ecs/m_266998/

And now... the story:

Egy mindenki által igen kedvelt sportág, mely hagyományaihoz méltatlanul ismét kimaradt az Olimpiai számok közül. Vasgolyók dobálásánál feltétlenül ötletesebb.

Szumma: 

• A Sziget közönségénél hitványabb nincsen

• A hangosítás egy Placebónak nyilván teljesen megfelelő, a Maidenhez viszont  illett volna kicsit jobban megerőltetni magukat a tisztelt szervezőknek

• Ki nem szarja le a közönséget meg a hangosítást? Az Iron Maiden a legjobb!

The curse has been broken. Splintery fracture done.

Felelned kell érte, ha nem felelsz meg az elvárásoknak. Ha hiába várnak, gyűlölni fognak érkezésed elmaradása miatt. Mert aki vár, az elvár. Aki reménykedik, az követel. A szeretet kimondhatatlan, de kimondva kötelesség. Kötelességszegésért háborúban kötél jár. "Csalódtunk önben, akasztjuk." Milyen önző. Milyen emberi. És mégis... Néha jó vártnak lenni.