Nem értem én ezt...

Mátraverebély - Mátraháza 25,9 km (+4)

 

Bár Magyarország összes vezető meteorológusa szerint tartós esőnek és szélviharoknak kellett volna lenni a Mátrában hétfőn, ennek ellenére egészen kellemes időjárási körülmények között teljesítettük az Országos Kéktúra 20. szakaszát (25,9 km/1170m/505 perc).

 

Már az elején gondban voltunk, ugyanis a kék jelzés eltűnt egy elágazásnál. Jobbra felfelé egy erdő, enyhén balra pedig egy rét következett jelzés nélkül. Az erdőt választottuk, ezáltal tettünk egy kb. 4 kilométeres kitérőt az esőtől nedves verebélyi csalánosban és amellett, hogy csuromvizesek és sarasak lettünk, veszítettünk is egy órát. (A kék jelzés a mező másik végében folyatatódik.) Ez viszont pont jól jött ki ebédnél, ugyanis Mátraszentistván településre így éppen délben érkeztünk, ahol a helyi csárdában müzliszelet és ásványvíz helyett babgulyással és palacsintával szegtük meg az összes íratlan túraétkezésre vonatkozó szabályt. Ebéd után érthetően egy kicsit belassultunk, de végül az eső már csak a mátraházi parkoló melletti vendéglőben ért minket, ahol egy nagyon kedves pincér sráchoz volt szerencsénk. Viszonylag kényelmesen, de bőven a szintidőn belül, kb. nettó hat óra alatt tettünk meg a távot, plusz a kezdeti bolyongás és az egyórásra nyúlt ebédidő.

 

És ekkor a nap még nem ért véget... ;-)

Mátrabérc 2007

 

A buszok Budapestről 4:45-kor indultak volna Sirokra, szerencsére már korán ott voltam, így sikerült az első busszal 10 perccel a meghirdetett előtt elindulnunk. A Krisztus előtt gyártott Ikarusban az egyik ablakot nem lehetett becsukni, így végig hűs szellő fújdogált. Ráaadásul valamiért a jobb oldalra ültem, pedig már itthon elhatároztam, hogy balra fogok. Így a hideg melett ráadásul a felkelő Nap első sugarai is engem boldogítottak. Kb. 20 percet tudtam összesen aludni, kapucnival a fejemen.

6:30-kor indultam a siroki rajtból. Huszonöt perc után ért az első sokk, két srác beszélgetett, hogy egyáltalán végigmenjenek-e. Az első 5 km-t a rutintalan kezdők módszerével jól elsiettem, egy csapat "náci" mögött, ezek után betársultam egy lányhoz, ami arra volt jó, hogy ismét kaptam levegőt. Egy idő után azonban túl kényelmesnek tűnt ez a tempó, így otthagytam őt. Az Oroszlánvár (10,6) előtti lajtos kocsinál kicsit kifújtam magam, majd lassan ám megállás nélkül mentem fel a hegyre, ami a térképen gyakorlatilag csak szintvonalak sűrű erdeje. Itt éppen szintidőnél jártam, közel 5-ös átlaggal.
A Kékesig semmi érdemleges nem történt, mindig tudtam a saját tempómban menni, és ugyanazzal az 5-10 emberrel előzgettük oda-vissza egymást. A Sas-kőtől (17,9) egy szemüveges sráccal mentünk fel a Kékesre (19,9). Ezen a szakaszon 25 percet hoztam a szintidőn, amiből negyedórát elpihentem, ittam forró levest, ettem szendvicset és zoknit cseréltem.
A Kékesről ereszkedés közben kiújult a sérülés a jobb bokámon, egyelőre azonban számottevően nem akadályozott. A Csór-hegyre (24,4) felérve azonban kezdtem fáradni, egyre nehezebben mentek az emelkedők és már csak 12 perc maradt az előnyömből.
Ezek után a közel két km viszonylag egyenes szakaszon egészen rendbejöttem és felmásztam Galytetőre (29,6). Az egyenes szakaszon egész jó átlagot mentem, így már volt több, mint fél óra tartalékom, és már túl voltam a felén. Galyatetőről ereszkedve azonban már kezdett zavarni a bokám, bár a vízszintes és az emelkedős szakaszokon még minden rendben volt. A fáradtságom valószínűleg az arcomra is ki lehetett írva, mert egy nő mindig azt kérdezte, hogy élek-e még :-). Tény, hogy Piszkés-tető és Ágasvár között töbször is meg kellett állnom 1-2 percre, hogy egyáltalán életben maradjak. Néha teljesen beszűkültem és kissé el is voltam éhezve.
A Vörös-kőhöz (35,2) a alig 21 perccel szintidő előtt értem, Ágasvárra (39,4) felefelé azonban eléggé belassultam a szakaszos pihenők miatt. A tetőn ismét meg kellett állnom, hogy fájdalomcsillapító géllel kenjem be a bokám, ugyanis egy nagyon meredek sziklás lejtő következett. Abban bíztam, hogy hamarosan leérek a faluba, ahol ihatok egy kis szörpöt és pihenhetek egy kicsit.
Mátrakeresztesre (42,6) -bár ez volt a leglassabb szakaszom a túrán- végül fél óra előnnyel estem be, aminek a felét elpihentem. Itt szeretném megjegyezni, hogy az állomás legnagyobb előnye az egyik pontőr hölgy volt, aki az időt írta a papírra... :-)
A hölgyekről jut eszembe, nekik valószínűleg kötelező volt idén piros felsőben indulniuk, esetleg mindannyian összebeszéltek. Vagy csak vörös túracuccokat árulnak. Nagy ritkán lehetett látni egy-két világoskéket, de ezzel meg is szűnt a színválaszték.
Közben még hátra volt a Múzsla. Többen riogattak vele útközben is, de én úgy voltam vele, hogy nem lehet az olyan szörnyű, meg ha már eddig eljöttem, akkor miért pont Mátrakeresztesen adnám fel. Aztán amikor felálltam, rájöttem, hogy alig tudok már menni. Meg ott volt egy csomó busz és a kocsma. Aztán elhesegettem (ez egy "s" a Google szerint, eddig még soha nem írtam le) a gondolatot és továbbindultam a maradék 13 km-nek. Na, ez aztán maga volt a rémálom.
Jött 6,1 km folyamatos emelkedő olyan meredek szakaszokkal, ahol egymás után feküdtek ki az emberek. Én próbáltam egyenletesen lassú tempóban menni, ami néha-néha már vánszorgásnak tűnt a kezdeti szakaszokhoz képest. Többször elgondolkodtam, hogy tüdőt vagy lábat lenne-e érdemesebb cserélni :-). Végül csak felértem (48,7). Az is mond valamit a csúcsról, hogy a 6 km-es szakaszra 2 óra szintidőt hagytak, ami majdnem reális. Nekem 1 óra 22 perc kellett, és hatalmas erőfeszítés, hogy olyan embereket kövessek, akik képesek voltak megállás nélkül felmenni. Szerencsére akadtak jó erőben lévő Hanák-Kolos teljesítők, akinek ez a szakasz még játszi könnyedséggel ment. És még mindig maradt 7 km-nyi idétlen lejtő, többnyire meredek sziklás szakaszokkal. Ezen a szakaszon végig egy 40 körüli szentesi agronómussal jöttem, neki a bal térde fájt kegyetlenül, nekem meg a jobb bokám. A meredek szakaszokon egy darabig csak vánszorogtunk, aztán rájöttünk, hogy ebben a tempóban soha nem érünk le, így taktikát váltottunk és elkezdtünk futni. Hát hatalmas élmény volt... Kívülről is vicces látványt nyújthatott két rokkant futó a meredek hegyoldalon. Végül leértünk a Diós-patakhoz, ahonnan már csak két km-t kellett sétálni a szurdokpüspöki iskolához (55,6) a célba. A végső  érjünkmárlebármiáron tempónak köszönhetően végül 52 perccel a szintidőn belül estem be a célba, bruttó 12 óra 8 percnyi megfeszített menetelés után.

Hétkor indult vissza Pestre a busz, kilencre már itthon is voltam.

 

Összefoglalás: Nem lehet ezt így, de tényleg. A szintidő az első 42 km-en annyira szűkre van szabva, hogy az ember mindig rohan és kimerül, pihenni pedig egyszerűen retteg, mert akkor vagy a Kékesnél vagy Mátrakeresztesen (itt nagyon szívesen, idén sem engedtek tovább sok embert) kizárják. A rövid pihenők és a sok szint miatt nagyon könnyen eléhezik az ember, én meg elfelejtettem szőlőcukrot vinni. A másik nagy hiba volt rejtett sérüléssel indulni, bár a honlapon csak az áll, hogy "jó erőben lévő, felnőtt embereknek" ajánlott indulni, de mindenképpen szükséges mindemellett makkegészségesnek is lenni. A harmadik -majdnem végzetes- hibát ott követtem el, hogy nem töltöttem fel az összes kulacsom vízzel Mátrakeresztesnél. Szerencsére a Múzsláról lefelé találkoztam egy korábbi gyakornokunkkal, aki adott a sajátjából, pedig akkor már kezdtem homályosan látni. Életmentő volt. Több, mint 5 liter folyadékbevitel mellett is 2,5 kilót fogytam a túrán, és azóta is folyamatosan éhes vagyok, pedig már kiettem a hűtőt :-).
Az egyetlen pozitívuma a túrának, hogy majdnem végig hátulról süt a nap, így csak a nyakam égett le csúnyán.

Itt egy hevenyészett grafikon, ami se nem lineáris, se nem részletes. A sárga vonal az ellenőző állomásokat köti össze egy kvázi-szinttérképpé (ez mondjuk igen csalós, mert pl. a Vörös-kő és Ágasvár közötti szakasz minden, csak nem egyenes). A sötétkék a sebességem a távolság függvényében, a lila pedig ennek az átlaga.

Megvan, még én is élek. Beszámoló holnap.

 

_{Elöljáróban annyit, hogy ezt a túrát senkinek semmilyen körülmények között nem ajánlom.}

A szerencsétlen péntek 13 után egy csodálatos napsütéses szombat jön.

 

_{Meg a fokozódó csonthártyagyulladás...}

 

Mivel nemrég leszakértőztek, ezért gondoltam, ha már energiát fektettem bele, összeszedem a frankót. Íme:

 

1. Milyen tempóval menjük teljesítménytúrán?

Minden túrának adott a szintideje, amit a távolság és a szintemelkedés alapján számítanak ki a szervezők. Általánosságban elmondható, hogy minél hosszabb a táv, annál rövidebb az egységnyi távolságra jutó szintidő, vagyis elvileg egyre gyorsabban kell menni. Ez azért alakult így ki, hogy a rövidebb távokon a nem túl gyakorlott túrázók (gyerekek, kezdők, idősek) is végig tudjanak menni, a hosszabb távokon pedig a haladóknak is maradjon kihívás, ezért teljesítménytúra a neve.

Tartsunk egy egyenletes tempót, nappal 5-6 km/h, éjszaka 4 km/h körüli sebességet, hagyjunk időt pihenésre is.

 

2. Ki induljon el teljesítménytúrán?

Csak teljesen egészségesen szabad a túra rajtjába beállni. A rendezőségnek ezt többnyire nem áll módjában ellenőrizni, de a valaki betegen indul útnak, annak súlyos következményei lehetnek. Vannak túrák, hol kérhetnek orvosi igazolást. 

A teljesítménytúra általában nem könnyű esti séta, hanem a felkészültség, erőnlét, az állóképesség kemény próbája. Aki rendszeresen túrázik, még annak is célszerű felkészülésképpen néhány hosszabb utat megtennie. Az éjszakai menetelést, tájékozódást sem élesben célszerű megismerni. A sportmúlt vagy a sportjelen sokat számít a fizikai és mentális erőnlét miatt, legyen szó akár futásról, akár aerobicról, akár sakkról dartsról bármiről.

A fejlett önértékelés is fontos, de nem helyettesíti az edzettséget. 

 

3. Egyedül vagy csoportosan induljak?

Szerintem 50 km feletti távon az emberre már nem szabad rákényszeríteni semmilyen más tempót a sajátján kívül, ezért nem is nagyon érdemes többen (>2) ilyen távokon közösen elindulni, ketten is csak úgy, ha ismerik és teljes egészében magukénak vallják a másik tempóját. Én pl. tudom magamról, hogy felfelé ugyanolyan tempóval szeretek menni, mint vízszintesen. Ezt pedig csak kevés ember tolerálja a plusz energiabefektetés miatt.

Azért jók az ismert szervezett ún. tömegtúrák, mert ott bárkihez lehet csapódni, ha szimpatikus a tempója.

Ha egyedül indulsz egy tömegtúrán és a különböző szakaszokon csatlakozol különböző emberekhez, az egyrészt jó buli, másrészt az egyik leghatékonyabb stratégia. Aztán lehet még indulni sokan együtt, csak arra kell vigyázni, hogy nem kell összevárni egymást, mert akkor a leggyengébb láncszem visszahúzza a teljes bandát. Ezért nem érdemes pl. olyanokkal túrázni, akikhez érzelmileg túlságosan kötődsz, mert nincs szíved pácban hagyni, még akkor sem, ha lesérül.

Ezt most találtam egy tapasztalt túrázó honlapján:

"Többségünk tapasztalata szerint hosszabb távon nem tud együttmaradni egy csoport. Még összeszokott párosok is gyakran otthagyják egymást, ha nem egyforma a tempójuk, nem egyszerre fáradnak el. Semmiképpen nem érdemes előre kitűzni, hogy valakikkel együtt mész a teljes távon, különösen 2-3 főnél nagyobb csoport esetén nem. Ennek csak az lesz a vége, hogy senki nem teljesíti. Jó hír viszont, hogy szinte mindig fogsz találni magad körül embereket, és ha megfelel egymásnak a tempótok, akkor lehet csapódni egymáshoz. Ilyen módon sok embert meg is lehet ismerni, és lehet tanulni a tapasztaltabbaktól. Éjszaka általában természetes módon alakulnak ki csapatok, ilyenkor kevesebben szeretnek egyedül menni."

 

4. Vigyek-e térképet?

Általában ajánlák a szervezők. Az útvonal végig jelzett úton halad, de éjszaka, vagy eltévedve jó szolgálatot tesz, ha tudjuk, hogy hol vagyunk. Akinek elfogyott az ereje, és ki akar szállni, az is így állapíthatja meg, hogy hol a legközelebbi falu, buszmegálló, és hogy jut el oda. Ezt leszámítva sem a térkép, sem a térképolvasás képessége nem szükséges egyetlen tömegtúrán sem, mindig van ugyanis látótávolságon belül valaki. Kizárólag az útvonal miatt térképet nem is kell vinni, egy jól szervezett túrán úgyis kapsz pontos itinert, ami felhívja a figyelmet a kritikus pontokra.

 

5. Mi a helyes taktika?

Nincs ilyen általánosan, mindenkinek magának kell rájönnie. Annyi azért elmondható, hogy nem érdemes az első kilométereket elrohanni, de nagyon kényelmesen sem lehet ballagni, mert később már nehéz behozni a veszteséget. Figyeljünk arra, hogy sötétedés után általában sokat lassul az ember.

 

6. Cipő vagy túrabakancs?

Ebben nem lehet tanácsot adni, menj abban, amelyikben jobban érzed magad, amelyikben már tettél meg hosszabb távot és nem törte föl a lábad. Rövidebb túrán szerintem jobb a surranó, de 100 km-en már nehézzé válhat.

 

7. Mi legyen a csomagban?

Teljesalakos esőköpeny, éjszakai túrához elemlámpa (tartalék elemmel és izzóval), elsősegély csomag, tartalék meleg ruha, tartalék zokni, élelem, víz

 

8. Mi legyen az elsősegély csomagban?

Gyorstapasz, fájdalomcsillapító, kötszer, hosszabb túrán hasfogó, wc papír. Az ellenőrző pontokon és a célban a rendezőség általában biztosít elsősegély-nyújtást. Néhány rendezvénynek saját orvosa is van, aki maga is végigjárja a távot (többnyire utolsónak).

Leírom, hogy én mit szoktam vinni, és ebből lehet kihúzni a felesleges dolgokat:

fásli, gyorstapasz, térdszorító, kombinált fájdalom- és lázcsillapító, mentolos kenőcs, kombinált fájdalom- és gyulladáscsökkentő gél (ketoprofen vagy diclofenac tartalmú), alumínium acetát (krém vagy tabletta), Magne B6 (pezsgőtabletta és ivóoldat)

 

9. Mit együnk a túrán?

Menet közben az emésztés leáll, vagy nagyon lelassul. Túra közben komplett, háromfogásos ebédet enni nem szerencsés dolog. A szervezet egynapos megterhelést kibír nagyobb kalóriafelvétel nélkül, de gyorsan hasznosítható dolgokat (szőlőcukor, édesség, olajos magvak) érdemes fogyasztani. A jelentős folyadék- és sóveszteséget azonban pótolni kell. A rendezőség a legtöbb túrán biztosít valamit az ellenőrzőpontok némelyikén (csoki, leves, szörp, tea), ezekre alapozni azonban nagy könnyelműség lenne. Jó dolog a banán, csak hosszabb túrát nem nagyon bír ki, érdemes tehát az elején megenni. Figyelem: a csokoládé megolvad a nyári túrákon, érdemesebb helyette müzliszeletet vinni.

 

10. Milyen szolgáltatásokra lehet számítani útközben?

Ez változó. Vannnak teljesen spártai túrák, és van, ahol az ellenőrzőpontoknál ellátnak minden földi jóval. Ezekre alapozni azonban nem érdemes.

 

11. Mennyire veszik komolyan a szintidőt?

Ez a rendezőségtől függ. Általában ha nem is percekben, de mérik, és túllépése esetén nem teljesítettnek nyilvánítják a túrát.

 

12. Milyen és mennyi zoknit húzzak föl?

Megoszlanak a vélemények. Valakinek egy vastag zokni is jó, és nem lesz vízhólyagos a lába, de sokan esküsznek a duplazoknis módszerre, mely szerint inkább 2 vékony mint 1 vastag zoknit ajánlatos felvenni. Itt is elmondható, hogy ajánlott egy-két próbatúrát csinálni, és azokon kikísérletezni a felszerelést. Jó dolog a száraz cserezokni is.

 

13. Van-e lehetőség csomagszállításra?

Vagy van, vagy nincs. Érdemes a túra honlapján tájékozódni.

 

14. Megengedett-e a depókocsi használata?

A kiírások nem tiltják, azoban néhányan vitatják, hogy sportszerű-e.

 

15. Miért nem szabad levágni az útvonalat (pl. a szerpentint)?

A túrázók többsége és a rendezők szerint is az teljesíti a túrát, aki az előírt útvonalon megy végig és az előírt távot teszi meg (bár vannak, akik másképp gondolják). De nemcsak erről van szó. Egy természetbarát jól teszi, ha a szerpentinutakat soha, sehol nem vágja le, mivel ez eróziót okoz. Jó időben a probléma nem feltünő, de aki sáros vagy jeges úton túrázik utánad, annak az eredeti ösvény járhatatlan vagy balesetveszélyes lehet a rövidítők okozta eróziótól. A kiemelt természetvédelmi területeken a védett növényvilágban is kárt okozhat az útról való letérés.

 

16. Milyen apróságokra kell még figyelni?

Fejfedő: baseballsapka vagy kendő

Sár esetén: kamásli

Folyadék: vizet célszerű vinni, a legjobb erre a célra a Camelbak. Semmi esetre ne vigyünk szénsavasat, a sportitalok viszont élettani szempontból kedvezőek.

Vigyünk tollat a nevezési lap kitöltéséhez, sok sorbanállástól kímélhetjük meg magunkat.

És akkor még nem beszéltem az érzékeny mellbimbók leragasztásáról vagy a popsik vazelinnal történő bekenéséről...

Kiváló túrázóidő volt ma, szerencsére a beígért szél sem fújt. A Moszkva téren 10 óra előtt pár perccel duzzadt két fősre a csapatunk, majd felbuszoztunk a Szépjuhászné-hoz, innen indultunk fél tizenegy körül.

Az útvonal:

Szépjuhászné - Hárs-hegy - Hűvösvölgy kisvasút végállomás - Hármashatár hegyi vitorlázó repülőtér - Homok-hegy Határnyereg - Látó-hegy Árpád-kilátó - Szépvölgy Fenyőgyöngye - Hármashatár-hegy - Gercse Virágos-nyereg - Csúcs-hegy Vera-pihenő - Külső bécsi út

 

Táv: valamivel több, mint 17 km

Szintemelkedés: 550m

Szintidő: (a normafa.hu és a kektura.hu alapján) 5 óra

_{^{(nekünk 5 és fél óra kellett hozzá, de igazán nem hajtottuk szét magunkat)}}

 

Láttunk mókust és mindenféle madarakat, sok turistát, siklóernyősöket, vitorlázókat és bimbózó fákat.

A Hármashatár-hegyről (itt láttunk egy nénit kosztümben és fekete magastalpú cipőben) lefelé jövet ránktámadott két kutya, de egy idő után megunták az ugatást és visszamentek a gazdáikhoz. Szembe jött egy fiatal pár egy kisgyerekkel, figyelmeztettük őket a veszélyre, aztán jól elviccelődtünk, ők például állítólag medvéket is láttak...

 A Vera-pihenőnél három bicajos srác Solymárt kereste, vakon járták a turistautakat térkép vagy koncepció nélkül, aztán útbaigazítottuk őket. Remélem azóta megtalálták :-)

 

Képek:

 

kilátás az Árpád-kilátóról (baromi párás volt az idő, teljesen értelmetlen volt fotózni)

ugyanez kisebb zoom-mal

ezen a képen a széles vállaimat kell nézni

mohával benőtt tégla

...és a túratársam (fiatal diáklány háromszögletű szendvicsekkel)

03.16 - bemelegítő túra fiatal diáklányokkal és kis háromszögletű szendvicsekkel

04.14 - Mátrabérc 2007

05.12 - Budai 50 (???)

05.19-20 - Kinizsi Százas