H0108152229
K0209162330
Sz0310172431
Cs0411182501
P0512192602
Sz0613202703
V0714212804

Nem értem én ezt...

2009/08/17

Szigetkör

Ez eddig ilyen elvont fogalom volt számomra. Annyit tudtam persze, hogy 5350m hosszú, meg gumisalakos. Egyetemistaként volt egy hasonló körünk Dél-Budán, előtte meg 5200-akat futottam otthon a szülőfalumban. Szóval a távolság nem volt ismeretlen, gumisalakon meg futottam már végtelen sokat 400-as ellipszis pályán. Az elmúlt két évben azonban szinte semmit, hacsak a busz után rohanást és a squasht nem tekintjük futásnak.

Aztán tegnap megtört a jég. Mivel tökéletesen kiestem a rutinból, az első 1000-1500 métert "elfutottam" valami olyasmi tempóban, ami mondjuk 4 éve még nem okozott volna gondot. Ez volt az első hiba.

A második hibát ott vétettem, hogy gyakorlatilag üres gyomorral vágtam neki a távnak este negyed kilenckor, mondván majd utána vacsorázok. Ennek az lett az eredménye, hogy kb. nyolc perc után eléheztem, féltáv után pedig folyamatosan hányingerem volt.

Végül az elmúlt tizenöt év legsiralmasabb eredményével, kerek 30 perc alatt értem körbe és még jól sem esett.

 

Innen szép fejlődni :-)

Kulcsszavak: sport

2007/05/17

Gokart

Aki azt állítja, hogy ez nem sport, az hazudik. Jelenleg nem érzem az ujjaim, a tenyerem és az alkarom, a hátam pedig fáj :-)

 

Mindenesetre baromi jó dolog gokartozni a kollégákkal, az ember arra a néhányszor hét percre elfelejt minden mást, csak az adrenalin hajtja a kanyarokban. És mindig a dobogón végeztem. Cserébe most csupa benzingőz szagom van...

Kulcsszavak: sport

2007/01/04

Squash

Régen játszottam már, főleg ennyire bénán, de veszett jó volt. Mondjuk most alig élek... :-)
Kulcsszavak: sport

andrew911



©2009 Sarok.org

Search marketing