Nem értem én ezt...

Tegnap egy rövid időre megtapasztaltam, milyen (jólszituált) csövesnek lenni. Történt, hogy a főnököm tegnap délben megkért, hogy hozzak el neki egy szerződést Budapestre, ugyanis fél négykor szállt le a gépe Ferihegyen és már nem volt kedve bemenni érte a céghez. Mondta, hogy este lefekteti a gyerekeket és eljön a cuccért. Így is lett, este kilenc után 10 perccel telefonált, én meg leszaladtam, behúztam magam után az ajtót, a kulcsot meg köszöntem szépen az íróasztalon.

Itt kezdődött az ámokfutásom. Szerencsére nálam volt a telefonom, így rácsörögtem arra, akinél még volt lakáskulcs, de ő éppen a barátnőjénél volt és nem hallotta azt. Sajnos se pénz, se bérlet, se igazolványok nem voltak nálam. Így hát elindultam a Vörösmarty térre, majd sétálgattam a Váci utcán. Itt találkoztam két fiatallal, akik "BMW-re gyűjtök" feliratú kartonnal a nyakukban kalapoztak. Aztán leszólított egy prostituált, de miután közöltem vele, hogy hajléktalan vagyok, békénhagyott. Egy néni striptease bárt és night klubokat ajánlott, de miután elmagyaráztam neki, hogy magyar vagyok, ráadásul csöves, már nem nagyon érdekeltem. Két angolul beszélő lány a Régiposta utcát kereste, őket útbaigazítottam. Már nagyon fáztam, és még nem éreztem magam annyira lepukkant csövesnek, így elindultam a Nyugati tér felé. Egyrészt nem akartam az utcán éjszakázni (pedig csak -2 °C volt), másrészt bíztam benne, hogy annak ellenére beengednek az éjfélig nyitvatartó Alexandrába, hogy aznap nem borotválkoztam. Így is lett, tizenegyig matematikai bizonyításokat olvasgattam, amikoris végre sikerült telefonon kapcsolatba kerülnöm a másik lakáskulcs őrzőjével, aki taxival kimentett szorult helyzetemből. Heppiend.

Ez így persze vicces, főleg utólag, de rájöttem, hogy igen nagy gondban lennék, ha tényleg az utcán kellene töltenem akár egyetlenegy éjszakát is. Igazán szar dolog lehet valódi csövesnek lenni, na.