Nem értem én ezt...

A csapat:

Két mérnök, két szervizes.

Utazás:

Az odaút repülős szakasza elég eseménytelenül zajlott. Az autós rész izgalmasabb volt, mert gyors egymásutánban háromszor tévedtünk el. Elvileg nagy segítséget nyújthatott volna kolléganőm a hotel és a cég megtalálásában, hiszen ő már háromszor járt itt, végül mindannyiszor a helyiek segítségét kellett kérnünk. A kocsi egyébként egy Nissan primera kombi volt, akkora, mint két bálna egymás mögött. Nem is tolatóradar van benne, hanem rögtön halszemoptikás tolatókamera.
Érdekes volt a másik cég meglátogatása: felhívtam a kapcsolattartót, aki éppen Moszkvában volt üzleti úton, ő felhívta a titkárnőjét, aki elfaxolta a hotelbe az itinert, így oda egyszerűbben odataláltunk.
Hazafelé a reptéren extra security check volt, ki is szúrták a fémdobozos mérésadatgyűjtőmet. Egy gyors bobmateszt után végül engedték feladni a csomagom. A másik kritikus pont kollegnőm négy öngyújtója volt. Mivel fejenként csak egyet lehet felvinni a gépre, így mindannyian bevállaltunk egyet-egyet. Ithon merült fel az a kérdés, hogy egyáltalán miért lehet öngyújtót felvinni a gépre...

Szállás:

Kis hotel, viszonylag kis szobákkal. Kilátás a Majnára, ha nem volt éppen köd. Az én ablakom elé pechemre pont odanőtt egy gesztenyefa. Ráadásul sikerült kifognom egy sarokszobát, ami a tél közeledtével elég hideg volt, de az összes radiátort maximumon hajtva el lehetett viselni.

Kaja:

Itt szakadt két részre a csapat. Amíg az egyik szervizessel mi mindenféle új ízeket ki szerettünk volna próbálni (sőt, ki is próbáltunk), addig a többiek maradtak a sertéssült-hasábburgonya párosításnál. Egyébként elég jól éltünk, naponta háromszor ettünk húst. A cégnél is is tisztességesen etettek minket délben, ebből a szempontból teljesen korrektek voltak.
Volt ott egy helyi szőlőhegy, csináltak mindenféle híres helyi borokat. Sajnos mind borzasztóan ócska reduktív bor volt, a vöröstől majdnem sírva fakadtam, a fehéret valahogy meg lehetett inni, de azt meg kevésbé szeretem. Kólával és szódával ezeken csak segíteni lehet. Búcsúajándékként kaptunk egy-egy üveggel a fehérből, most érlelődik bennem, hogy kit is büntessek vele...

Meló:

A lényeg, hogy végül sikerült működőképessé varázsolni a gépet és elvégezni az összes tesztet. Közben persze számos problémát kellett megoldani, de ezeket jobb elfelejteni.

Magyarok:

1. Sétálunk egyik este a városban, odajön hozzánk egy bácsika és felteszi a kérdést:
"Magyarok?".
Kiderült, hogy hatvan éve menekült ki (1946), akkor 16 évesen. Ahhoz képest elég jól beszélt magyarul, hogy nem nagyon volt kivel az anyannyelvén kommunikálnia. Ajánlott egy remek kóser éttermet a városban (ő már csak tudja, hatvan éve itt él), de a konzervatív banda még akkor sem lett volna hajlandó bemenni oda, ha fizetnek nekünk a fogyasztásért. Így nem jártam bajor kóser étteremben...

2. Hatfős huszonévesekből álló csapat húzgálja a bőröndöket fel-le, jobbra-balra a lépcsőkön a szállodában, miközben mi éppen vacsorához készülődünk. Odaérünk hozzájuk, amikor hátraszólok a többieknek:
"- Na, ezek sem találják a szobájukat"
Erre igen határozottan visszaszól egy lány:
"- Nem nem találjuk."

Ezzel aztán el is ástam magamat, pedig először azt akartam mondani, hogy "ezek a hülyék sem találják a szobájukat". Vigyázni kell nagyon...