Nem értem én ezt...

A legjobbkor mondta fel a szolgálatot a SIM kártyám. Péntek este a Bortársaságnál még nem tűnt fel, hogy nem jött meg az SMS. Aztán később már arra figyeltem fel, hogy egyszerűen kikapcsolt a telefonom, addig kereste a hálózatot, amíg elfáradt az akku.

Pedig pont most igazán jól jött volna. Először is egy szülinapi/külföldremenős buliba voltam hivatalos, ahová rendben meg is érkeztem. Közben viszont az exkollégám tejfakasztó partyja is erre az estére került, amiről viszont nem így nem értesültem időben. Végül aztán két emberen keresztül csak sikerült elérnie a bandának, így aztán elindultam hozzájuk. Kicsit megijedtem, mikor elsőre nem vették fel a kaputelefont, de másodjára szerencsére már igen. Ha elmennek valami szórakozóhelyre, soha nem találom meg őket. Mondjuk nem is tört volna össze a porcelánmacska... :-)

Mindegy, végül minden megoldódott, ma este kaptam új SIM kártyát, a számom a régi, újra elérhető vagyok.

Boldog szülinapokat közel s távol, jó utat, legyen szép és tartalmas életed, Nati!

Az egy dolog, hogy hétfőn reggel lázas az ember. Na de az már mégiscsak sok, hogy ezután az egyetlen gyógyulás ellenőrzésére használható lázmérőt leejtettem, ami erre összetört. Pedig istenbiza' tokban volt, de a belső üvegcső még így is megadta magát. Sebaj, maradt még valami nyolcszázforintos Thermoval rapid a híres Hartmann-tól, ez viszont kb. olyan pontos, mint az ingaóra a tengeren. Mért az nekem mindent, hüllőtől a kecskéig. (A kecske az az állat, aminek az átlagos testhőmérséklete 39.7 Celsius, mint az közismert.)

 

Sebaj, ma kinéztem a neten a legdrágább klinikai fülhőmérőt (Vészhelyzetes/ Házdoktoros), aztán elmentem venni egy hagyományosat a patikába. Persze hagyományos nem volt, viszont meglepő módon ott feküdt a klinikai csoda egy üvegvitrinben, erre úgy felhúztam magam, hogy végül megvettem.

 

Ezek után nagyon ajánlom neki, hogy tiszteséggel működjön.

Balajti János (1915-2009)

 

Pénteken eltemettük az utolsó nagyszülőmet is, édesanyám apukáját. 94 éves volt. Egy szerencsétlen esés miatt eltört a jobb combcsontja valamivel a combnyak alatt, megműtötték, de a szövődmények egy hét alatt felülkerekedtek rajta.

 

Hihetetlen az a nyugalom, ami mindig körülvette. Életében senki nem látta idegesnek, nem rohant soha sehová. Egyaránt tisztelte az embereket és az állatokat, az utóbbiakat talán egy kicsit jobban. Hét évig volt szovjet hadifogságban, ahonnan végül 38 kilóra lefogyva jött haza. Ezután szinte mindig fázott. Emlékszem, ahogy gyerekkoromban fejte nekem a friss bocitejet...ahogyan pálinkát öntött reggel a teájába...ahogyan kaszálta az árokpartot. Arra viszont nem emlékszem, hogy valaha is beteg lett volna. Nem hordott szemüveget, nem szedett gyógyszert, a vérnyomása még halála napján is tökéletes volt. A balesete előtti este még azt a nápolyit ette, amit mi vittük neki a legutóbbi látogatásunkkor.

 

Már nem viszünk neki több nápolyit. Marad a mennyei manna.

 

Nyugodj békében, papa.

Újabb szuperképességre tettem szert:

Meg tudom állapítani a reggeli zuhanyzáskor a víz hőmérsékletéből a kinti időjárást.

(A gázkazán beállítása ugyanis adaptívan függ a külső hőmérséklettől, és a keverőcsap állásából simán lehet következtetni. Durva.)

 

Ma reggel pedig egy durván fűszagú srác mellett ültem a buszon.

Ne akaszd bele a fogkeféd a bölcsességfog műtéti varratába, mert sírni fogsz...

Álmomban három fejlesztőmérnök találkozott, és elmesélték egymásnak, ki mivel foglakozik:

 

- Én 1mmx1mm-es chipeket fejlesztek LED-ekhez.

- Én 1m³-es trafókat fejlesztek.

- Én céges hálózatokat tervezek.

 

Hülye egy szakma :-)

Éjszakai túra. Megtaláltam a régi fejlámpámat :-)

Ez eddig ilyen elvont fogalom volt számomra. Annyit tudtam persze, hogy 5350m hosszú, meg gumisalakos. Egyetemistaként volt egy hasonló körünk Dél-Budán, előtte meg 5200-akat futottam otthon a szülőfalumban. Szóval a távolság nem volt ismeretlen, gumisalakon meg futottam már végtelen sokat 400-as ellipszis pályán. Az elmúlt két évben azonban szinte semmit, hacsak a busz után rohanást és a squasht nem tekintjük futásnak.

Aztán tegnap megtört a jég. Mivel tökéletesen kiestem a rutinból, az első 1000-1500 métert "elfutottam" valami olyasmi tempóban, ami mondjuk 4 éve még nem okozott volna gondot. Ez volt az első hiba.

A második hibát ott vétettem, hogy gyakorlatilag üres gyomorral vágtam neki a távnak este negyed kilenckor, mondván majd utána vacsorázok. Ennek az lett az eredménye, hogy kb. nyolc perc után eléheztem, féltáv után pedig folyamatosan hányingerem volt.

Végül az elmúlt tizenöt év legsiralmasabb eredményével, kerek 30 perc alatt értem körbe és még jól sem esett.

 

Innen szép fejlődni :-)

Egyelőre munkahelybarát verzióban, hang nélkül, itt:

 

http://www.youtube.com/watch?v=NHPfPYB9xWI

"Egész héten csak húzom az igát
Menet közben eszem meg a kaját
Tele van a tököm úgy mint neked
De kell a lóvé ha a benzint veszed"

 

Az mondjuk jó, ha a kálikula-mókuskerék-nagyváros hárömszögtől kicsit eltávolodik az ember. Itt pl. találoztunk E.T.-vel:

 

 

Viszont nem volt szerencsés elkérni a szüleim kocsiját. Bár nagyob a csomagtartója és kénylemesebb, de a féltéglányi jégesőt nem bírja olyan jól, mint azt a törött szélvédő, a javításra váró tető, A oszolpok, csomagtartó és egy sárvédő bizonyítja.

 

Viszont a táj, a túrák és a biciklizés kárpótolt mindenért. És megvolt az első Michelin-csillagos étterem is :-).