Van nekem ez a kis blogom.

Volt egy régi is, azt írtam, de ennek már csak félgőzzel álltam neki. Volt egy exhibicionista időszaka az életemnek, és már csak a saját hergelésem és önterápiám miatt is kiírtam mindent magamból, ami bent fortyogott.

Szeretem azt gondolni, hogy nem is rossz stílusban.

Viszont már jó ideje kűzdök avval, hogy egyrészt nincs időm, erőm és agykapacitásom összerakni egy rendes bejegyzést, másrészt lecsengett ez az extrovertált nagytársaság - nagy buli időszakom. A hetente-más-nő, hajnaligmulatás, tizennégy sör-kombináció sem én vagyok már. Nem öregszem, csak változok. Olyan aszfaltrengető dolgokat nem tudok írni, és annyi unalmas fráter böfögi fel a lanyha posványt, amit életnek nevez az internetre, hogy nem akarok strigula lenni a (fél)ismerőseim hetente, faarcal megnézett blogjai közt.

Yoda mester örökbecsű szavaival élve : "tedd vagy ne tedd, de ne próbáld."

Zenit örökbecsű szavaival élve : "bazmeg, faszom, ez így szar."

Nem akarom már annyira a nagyvilágba kiabálni a magánéletemet sem, hiszen nincs szükségem hamis önigazolásra, valamint arra sem, hogy -az ismerőseimről nem beszélve- felebarátaim, és estenként vadidegenek ugassanak bele. Két embernek akarok összesen megfelelni, és ebből egyik én vagyok . _{Kérdezd meg magadtól, hogy te vagy-e a másik.}

Mindenki más irreleváns, mint a lakodalmas kutya ©

Igazán egy, itt kapott megjegyzés indított el bennem egy gondolat-lavinát. Igaz hogy a fotóblogomnak szólt volna, de nálam-nekem írta.

Asszongya' madárkám -persze névtelenül- : "publikálok-e"? Amolyan számonkérős, sértődött stílusban, amit nem a kíváncsiság motivál, hanem inkább a "mért van ilyen jó fényképezőgéped, ha nem láthatom mit csinálsz vele, és esetleg ugathatlak le, hogy ilyennel bezzeg én jobbat csinálnék?"

Miért kellene "publikálnom" bármit is? Miért ne lehetne blogom, fényképezőgépem, magánéletem, autóm, gondolatom, szabadidőm, söröm, életem pusztán a magam örömére? Illetve -a fentiek meglétében- kinek mi köze hozzá? Miért kellene olyankor is írnom, képet feltöltenem, megnyilatkoznom, amikor nem érzem szükségét? Aki csak egy blogból akarja kideríteni hogy mit csinálok, azt nem érdekli valójában az hogy mi van velem. Ha valakit tényleg az érdekel, az ott van amikor a leírt-leíratlan dolgok megtörténnek, vagy ha más nem megkérdezi. De emellett persze szeretek is írni, ha valamiről úgy érzem, hogy ki kell jönnie, azt ki is szoktam írni magamból. Szeretem ha erre reagálnak, vagy ha nem szeretném, akkor kikapcsolom a kommentálás opcióját.

Van nekem ez a kis blogom. Nem újságom, nem szórakoztató magazinom, senki ne is várja hogy az legyen. Azért nem hagyom itt, mert kell a hely, ahol kiélhetem magam, kellenek az online buddyk, akikkel csak elvétve Sarkkertben, ChaChaban, vagy Szimplában futna össze az ember. Nem hagyom abba a blogot, mert néha kell, mint egy jó tüsszentés a borsüzemben.

Cimbik jöttek, cimbik mentek azalatt a három év alatt, amióta itt vagyok. Van aki megmaradt, van aki lemorzsolódott, van aki távol van éppen, és van aki közelebb került.

Épp most ezt érzem. Épp most így látom jónak. Épp most vettem a kezembe végre az életem gyeplőjét.

Kalandra fel.