Tegnap sokat beszéltünk a nagy hadronütköztetőről.
Ha Douglas Adams ezt megérhette volna, valahogy így írna róla:
"A Galaxis útikalauzban két szócikk is létezik ezen a néven.
Lévén hogy a világegyetem színte végtelen, de legalábbis arányaiban sokkal nagyobb, mint a benne elszórt elnevezések előfordulási valószínűségének mutatója, néha óhatatlanul megesik, hogy az igazán laza neveket több dologra is ráaggatják egymástól teljesen függetlenül. A "Nagy hadronütköztető" nem csak a föld nevű, jobbára ártalmatlan égitestecske egy részecskegyorsítási kísérletének eszköze, hanem egyúttal az ismert univerzum egyik legrejtélyesebb lényének neve is.
A másik Nagy Hadronütköztető egy kisbolygó méretű, kedves, de igen ostoba lény, aki a Medvemancs-köd egyik kiterjedtebb aszteroidamezejében él. Kinézetre amorf, sötétrózsaszín paca, mindenféle végtagok, érzékszervek vagy testnyílások nélkül. A Capsulon IV. bolygó kutatói évszázadok óta képtelenek rájönni hogy hogyan él, mit eszik, mivégre létezik, illetve hogy szereti-e a gin-tonicot. Miután a lény még soha, semmilyen jelét nem adta hogy hadronütköztetéssel foglalkozna (sőt, ha már itt tartunk: soha, semmilyen jelét nem adta hogy tudná egyáltalán hogy mi is az a hadron), néhány capsuloni-i tudósban felvetődött, hogy meg kellene fosztani a "Nagy hadronütköztető" névtől, és ezt az igazán jól csengő elnevezést valami olyasmire rásütni, ami kellően megfelel egy ennyire hangzatos titulusnak.
Ugyanezen tudósok teljesen véletlenül éppen akkor készültek el egy gépezettel, aminek egyetlen feladata az volt, hogy nagy sebességgel egymásnak ütköztessen két részecskét, amitől azt várták, hogy az majd jól megmagyarázza a teljes létezéselméletüket. Így elhatározták, hogy amint sikerül lefolytatni a kísérletet, onnantól ezt a masinát fogják "Nagy Hadronütköztető" néven emlegetni.
Sajnálatos módon ugyanez a gép már az első tesztmenetében olyan végzetes láncreakciót indított el, amely felrobbantotta a Calsulon IV-et, a laza nevű rózsaszín lényt, és úgy általában a komplett Medvemancs-ködöt, így annak a valószínűsége, hogy a buta, de kedves bolygóméretű paca, illetve a földön elhelyezkedő kísérleti eszköz valaha is tudomást szerezzen egymás létezéséről, egy csapásra nullára redukálódott."


























