H2905121926
K3006132027
Sz3107142128
Cs0108152229
P0209162330
Sz0310172431
V0411182501

Csinszka naplója

Hétvége

Mit ne mondjak, csapnivaló volt.

 

Még a péntek egészen jól indult, barátnőm jött hozzám, és olyan igazi lélektől lélekig hatoló beszélgetés volt, bár azt is meg kell mondjam, hogy elenyésző részben szólt rólam a beszélgetés. De jó volt egy kicsit másnak a problémáival is foglalkoznom, bár, és valószínűleg ez a mostani lelki állapotom folyománya, kíméletlenül őszinte voltam. De jó volt azt látni, hogy mégha nem is olyan dolgokat mondok, amit könnyű megemészteni, elfogadja, elgondolkodik rajta.

 

Szombaton aztán csináltam a klasszikus hülyeséget: miközben zuhanyoztam, rájöttem, hogy nincs is előttem már a G arca. Ekkor, ahelyett, hogy örülnék neki, elkezdtem fényképeket nézegetni, amit aztán természetesen bőgés követett.

 

Szombat este activityzni mentünk, ami finoman szólva is nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valahogy nem tudtam felszabadultan hülyéskedni, alkoholt nem ittam (illetve nem sokat), mert tartottam attól, hogy az sem ezt hozná ki belőlem. Úgyhogy miután az activity parti után elindultunk bulizni, én hazafelé vettem az irányt.

 

És akkor vasárnap tetőzött a problémám. Ott voltam egyedül, és, noha máskor élveztem ezeket a lopott, csak magamra szánt időket, most nem tudtam vele mit kezdeni. Nyugalom helyett magányt éreztem. Ismét sírás, ismét kilátástalanság.

 

Aztán ma reggel jött a takarítónőm, aki valami hihetetlen egy nőszemély. Azt hiszem, a ripacs rá a jó szó, de nem lehet neki zokon venni, mert jószándékú. És minden áron jósolni akar nekem: holnap reggel jön, és kártyát vet. :) Valahogy az a típus, aki a jég hátán is megél, kapott már nem kevés pofont az életben, de mégis olyan derű és optimizmus sugárzik belőle. Talán az a kulcs, hogy nem veszi komolyan az életet, és benne magát sem, meg a problémáit sem. Egy fél órára rám is átragadt ez a hangulat.

 

A hétvége tanulsága még, hogy valamit tennem kell, hogy visszataláljak magamhoz, megrázzam magamat, kibillentsem magamat ebből a jelenlegi helyzetből, mert ha nem, akkor ezt az állapotot én képes vagyok időtlen időkig konzerválni. Nem hiszek abban, hogy majd az idő segít, mert ha én mindeközben dolgozom az idő ellen, akkor hiába. (Édesanyám szerint ez azért van, mert makacs vagyok.) Azt még nem tudom, hogy pontosan mi az, amit tennem kell, vagy kellene, de már érzem, hogy szükség van valami változásra. Ha van valami jó ötletetek, szívesen fogadom.

9 hozzászolás

#1096526, 2007-03-26 14:23:01, kiszsizsik

Szerintem ezek teljesen normális reakciók, sokkal normálisabbak, mint a korábbiak. Nem kell mindig racionálisnak és nagyon keménynek lenni. Nem féltelek attól, hogy ez túl sokáig elhúzódna.

 

Megértem, hogy ez most szar. Néha a szar a normális.

#1096533, 2007-03-26 14:28:19, Csinszka
Akkor ezek szerint Neked sincs ötleted, hogy mivel billentsem ki magamat ebből a helyzetből? Sebaj, majd holnap a jósnő/takarítőnő megaszongya. :)
#1096539, 2007-03-26 14:36:14, bendeguz
Igyál
#1096540, 2007-03-26 14:39:14, kiszsizsik
Szerintem semmivel. Tök jól csinálod. Menj el a barátaiddal ezt-azt csinálni, beszélgess barátnősen, de nem kell jó pofát vágnod, ha nincs jó kedved. Szerintem egyelőre az a legjobb taktika, ha őszintén megéled az érzelmeidet. Ha nincs kedved jópofizni, ne tedd, de ha jólesik a társaság, akkor meg nem kell egyfolytában gyászos képet sem vágni. Légy mindig olyan kívül, mint amilyen belül vagy (persze a munkahelyen muszáj disztingválni), és ez szerintem segíteni fog. Lehet, hogy nem gyorsan, de hát nem is kell sietned sehová.
#1096556, 2007-03-26 14:53:41, Csinszka

bg: ivás nem működik. Már nem bírok inni. Hamarabb rosszul lennék, mintsem elérné a kívánt hatást.

 

kzs: Nem vagyok ebben biztos, hogy tök jól csinálom. Mert tényleg képes vagyok ezt a helyzetet konzerválni a gondolataimmal, és ha ezen nem változtatok, akkor hiába telik az idő...

#1096558, 2007-03-26 14:59:13, anastasia
én amióta ráakadtam erre, nincs szükségem emberi kapcsolatokra
#1096581, 2007-03-26 15:24:48, gigoca

Szerintem is oké, hogy így éled meg ezeket, még friss az élmény, és tényleg csak az idő fog segíteni. Meg jusson eszedbe az, hogy a sírástól vörösek lesznek a szemeid, és az nem túl jó, meg bedagadnak, az meg pláne nem, és egy szomorkodó arc sokkal kevésbé tűnik ki a szürke embertömegből, int egy gyönyörűen ragyogó és sugárzó.

Mosolyra fel! :) 

 

(még ha önhipnózis is, használni fog) 

#1096719, 2007-03-26 16:54:35, shin

az mit jelent, hogy "takarítónőd"? Otthon takarít neked?

 

#1096721, 2007-03-26 16:57:34, Csinszka
Igen. Bevallom, ez egyfajta luxus az életemben. :)

Mondj már valamit, Anonim!

Neved:
  Web:

Csinszka



©2006 Sarok.org