Hétvége
Mit ne mondjak, csapnivaló volt.
Még a péntek egészen jól indult, barátnőm jött hozzám, és olyan igazi lélektől lélekig hatoló beszélgetés volt, bár azt is meg kell mondjam, hogy elenyésző részben szólt rólam a beszélgetés. De jó volt egy kicsit másnak a problémáival is foglalkoznom, bár, és valószínűleg ez a mostani lelki állapotom folyománya, kíméletlenül őszinte voltam. De jó volt azt látni, hogy mégha nem is olyan dolgokat mondok, amit könnyű megemészteni, elfogadja, elgondolkodik rajta.
Szombaton aztán csináltam a klasszikus hülyeséget: miközben zuhanyoztam, rájöttem, hogy nincs is előttem már a G arca. Ekkor, ahelyett, hogy örülnék neki, elkezdtem fényképeket nézegetni, amit aztán természetesen bőgés követett.
Szombat este activityzni mentünk, ami finoman szólva is nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valahogy nem tudtam felszabadultan hülyéskedni, alkoholt nem ittam (illetve nem sokat), mert tartottam attól, hogy az sem ezt hozná ki belőlem. Úgyhogy miután az activity parti után elindultunk bulizni, én hazafelé vettem az irányt.
És akkor vasárnap tetőzött a problémám. Ott voltam egyedül, és, noha máskor élveztem ezeket a lopott, csak magamra szánt időket, most nem tudtam vele mit kezdeni. Nyugalom helyett magányt éreztem. Ismét sírás, ismét kilátástalanság.
Aztán ma reggel jött a takarítónőm, aki valami hihetetlen egy nőszemély. Azt hiszem, a ripacs rá a jó szó, de nem lehet neki zokon venni, mert jószándékú. És minden áron jósolni akar nekem: holnap reggel jön, és kártyát vet. :) Valahogy az a típus, aki a jég hátán is megél, kapott már nem kevés pofont az életben, de mégis olyan derű és optimizmus sugárzik belőle. Talán az a kulcs, hogy nem veszi komolyan az életet, és benne magát sem, meg a problémáit sem. Egy fél órára rám is átragadt ez a hangulat.
A hétvége tanulsága még, hogy valamit tennem kell, hogy visszataláljak magamhoz, megrázzam magamat, kibillentsem magamat ebből a jelenlegi helyzetből, mert ha nem, akkor ezt az állapotot én képes vagyok időtlen időkig konzerválni. Nem hiszek abban, hogy majd az idő segít, mert ha én mindeközben dolgozom az idő ellen, akkor hiába. (Édesanyám szerint ez azért van, mert makacs vagyok.) Azt még nem tudom, hogy pontosan mi az, amit tennem kell, vagy kellene, de már érzem, hogy szükség van valami változásra. Ha van valami jó ötletetek, szívesen fogadom.
