Csinszka naplója

Ahhoz kepest, hogy mas jellegunek indult, a vege igencsak regi jellegu lett. :):) Mar csak hogy enis ilyen regi-piszkalos jellegu legyek... :)

:) Igen, erre én is rájöttem a végére. :) De azért nézd a jó oldalát: legalább a szándék megvolt bennem arra, hogy más jellegű legyen. A vége meg pusztán elméleti jellegű fejtegetés arról a problémáról, amivel az új szituációban szembe találtam magamat. És ebben meg az a jó, hogy nem önmagában foglalkoztat ez a kérdés, csak már ebben a kontextusban, a jövőmet nézve.

Ne hallgass Karcsira, egyáltalán nem nyavalygós a bejegyzésed :)

 

Megnézném a hajad :) Találkozunk valamikor? De minél előbb ám, mert az új munkahelyem sztem fel fogja zabálni a szabadidőmet. Habár asszem elég közel leszünk, majd ebédelhetünk együtt néha :)

Ja még valami: már-már kétségbeejtően professzionálisan állsz hozzá ehhez az egész kérdéskörhöz :) Lehet, hogy ennél már az is jobb lenne, ha szétcsúsznál :)))

Ezt nem Te vagy az első, aki mondja. Egy barátom szerint, velem az a "baj", hogy mindenre racionális választ keresek. Nem tehetek róla: ha már nem adatott meg nekem a primitív egyszerűség (ezt néha tényleg őszintén sajnálom), akkor legalább arra használom az agyamat, hogy gondolkodjak.

 

Egyébként szívesen találkozom Veled, időm mint a tenger, úgyhogy javasolj időpontot Te.

 

 

Egyébként szerintem szét vagyok ám én csúszva: dolgozni csak ímmel-ámmal, amit nagyon muszáj, enni nem bírok, és egyszerűen éhes sem vagyok. Ez már tart 3 hete úgy, hogy a napi kajám (amit általában csak magamba erőltetek) kb. egy kakaóscsiga vagy túrós bukta...

Aszongyák a cihológusok, hogy egy ilyen szakítás az emberben gyászreakciót eredményez. Elvesztesz valakit, aki számodra nagyon fontos volt, mondhatjuk, hogy a legfontosabb ember az életedben. Én úgy vettem észre, hogy nem hagytál magadnak valami sok teret arra, hogy megéld ezt a veszteséget. Inkább úgy láttam, hogy orra buktál, aztán gyorsan fölugrottál, leporoltad magad, és tovább indultál, és nem akartad észrevenni, hogy a balesetben leszakadt a fél lábad :)

 

Na jó, ez kicsit drasztikus volt, csak szeretek túlozni a találó példa kedvéért :)

Legalább spórolsz a kaján :)

Na de a viccet félretéve: ha meg szét vagy csúszva, akkor minek randizol? Hogy ne csússz szét mégjobban?

Akkor szerinted mi a helyes gyászreakció? Boruljak magamba, zárkózzam be, sírjak egész nap? Nekem az a gyászfolyamatom, hogy próbálom megérteni, ami történt, próbálok tanulságokat levonni a történetből, és igen, ráerőltetni magamra a továbblépést. Nem tudom miért kezdtem randizni, egy cihológus biztos felfedezné bennem is azt, hogy visszaigazolásra vágyom arra vonatkozóan, hogy én még attól jó nő vagyok, hogy otthagytak. De én mégis azt gondolom, hogy nem ez van mögötte. Hanem egy kis keresgélés, ami leköt, egy kis körbenézés, hogy vannak még értelmes emberek, ilyesmi. Az biztos, hogy csak azért, hogy legyen valakim, nem fogok belekezdeni egy kapcsolatba. Ebben 100%-ig biztos vagyok, anyukámat is meg kellett erről nyugtatni.

Ha hosszúból rövid lesz az az igazi változás.Nekem derékig érőből sikerült egyszer állig érőt.....

Ha már levágattad akkor gyógyulsz.

Így történt. Mármint hátközépig érőből mondjuk 7 cm-es hajam lett. És szőkültem is a biztonság kedvéért, hátha akkor kevesebbet jár az agyam. :)

Nem tudom, kinél mi a helyes gyászreakció. Gyanítom, bármi, amit nem erőltetsz. Persze a másik véglet sem jó, amikor valaki hónapokra teljesen befordul, és hátat fordít a külvilágnak. De szerintem nem muszáj úgy tenned, mintha mi sem történt volna.

Csinszka megy ez neked :)

Megnézném G arcát mikor előzör meglát így.....nagy feeling az ilyen kör.

Nem hiszem, hogy úgy tennék, mintha mi sem történt volna... Szerintem baromira szenvedek, csak már az az érzésem, hogy egyre kevésbé tolerálja a környezetem ezt a szenvedést, és únják már, hogy másról sem tudok beszélni. Ezért muszáj vagyok váltani, mert nem akarok azért elszigetelődni sem, meg agyára menni a barátaimnak.

 

csillom: Nem hiszem, hogy G valaha is látni fog engem így. Most a "0-kapcsolat" módszere van, és - tekintve hogy két különböző városban élünk - annak baromi kicsi az esélye, hogy véletlenül összefutunk.

Hát így elég aktív a "távoltartás".A környezetünk pedig kibír némi nyüszögést, mi is ki szoktuk fordítva.Persze én rendszeressen egyszerűsítem és sarkítom a dolgokat.

Ebben igazad van. Szerintem valószínűleg azért ez a reakció a részükről, mert teljesen tehetetlennek érzik magukat, és az emberek nem szeretnek olyan dolgokkal foglalkozni, amin nem tudnak segíteni. Ez szerintem teljesen érthető. Próbálják elterelni a figyelmemet, több-kevesebb sikerrel. Ezt érzem a szüleimen is: egyszerűen frusztráltak lesznek attól, hogy szenvedek, és nem tudnak mást csinálni, csak nézik, de tenni ellene nem tudnak. Ez nekik is rossz, amit megértek.

Szerintem ezen aztán végképp ne stresszelj. A barátok azért barátok, hogy ezt elviseljék. És meghallgassák akár századszor is. Én ilyenkor mindig úgy teszek, mintha tudnék okosakat mondani, holott nem az a lényeg, csak annyi, hogy beszélhess róla.

 

Én Pista után évekig(!) szenvedtettem a barátaimat, de kibírták :) Szerintem a tieid is kibírják simán. Karcsi meg majd még érdemi hozzászólásokkal is gazdagít bizonyos update ketchupos módszerek tekintetében :)))

Nem mondanám, hogy stresszelek. De valahogy az az érzésem, hogy szegény barátaim/szüleim sem tudnak okosat mondani, mert valahogy ők is meglehetősen értetlenül állnak a dolog előtt. Egyszerűen tényleg az a helyzet, hogy hiába agyalok, nem leszek okosabb. Egyedüli értője az eseményeknek G lehetne, de azt gondolom, hogy most ő sincs abban az állapotban, hogy akár a saját érzéseivel is tisztában legyen. Tehát, még ha akarnám sem tudnám tőle megtudni a nagy igazságot.