Az hogy van, hogy most egyszerűen elkezdett G borzasztóan hiányozni? Eddig valahogy túlvészeltem ezt, persze eleinte hiányzott, de aztán sikerült ezt az érzést elhalványítani, és most, egyik pillanatról a másikra, megint nagyon úrrá lett rajtam, minden különösebb nyilvánvaló ok, vagy inger nélkül.
Hiányzik. Beszélnék vele. Szemébe néznék. Odabújnék a vállára.
Mit lehet ezellen tenni?
A sok nyavalygás után gondoltam megtisztelem a naplómat (meg Titeket) egy olyan bejegyzéssel, amiben már látszik a fény az alagút végén.
Két ilyen dolog jutott eszembe:
Az egyik, hogy levágattam a hajamat rövidre. Ez valószínűleg tipikus női reakció, de nem bántam meg, mert tetszik, és eddig, aki látott, mindenki dícsérte. (Persze lehet, hogy csak nem akartak még jobban belegázolni az amúgy is rozzant lelkivilágomba.) Egy barátom, akivel pénteken bulizni indultunk, elment mellettem, nem ismert meg. Aztán mikor ráköszöntem, akkor egészen meglepődve mondta, hogy milyen jól nézek ki, és határozottan jót tett nekem a szakítás. Köszönhetően az frizura mellett a szakítás másik kedvező mellékhatásának, nevezetesen is a lepasszolt kilóknak.
Aztán tegnap meg túl estem életem első randiján. Mármint új életem első randiján. Valószínűleg nem találtam meg életem párját, de kellemes este volt. Végülis önmagában az, hogy 20 perc csetelés után találkoztunk hirtelen felindulástól vezérelve, és több mint 3,5 órát beszélgettünk, folyamatosan egymás szavába vágva, azt gondolom, hogy jelzi, hogy elég jól telt az este.
Valamire viszont rá kellett ébrednem: Sajnos az elmúlt 3 évem olyannyira összekapcsolódott a G-éval, hogy kevés olyan emlékem van a közelmúltból, ami ne kapcsolódna hozzá, vagy valamelyik közös ismerősünkhöz. Ezért nehéz úgy beszélgetnem, hogy ne valami ilyen emléket mondjak, vagy ne jusson eszembe az, hogy valaki közös ismerősünk ezt vagy azt mondta. Így olyan, mintha folyamatosan az exről beszélnék. Pedig nem szándékosan van így, tényleg már engem is zavar, hogy folyamatosan ez jut eszembe, de hát mégiscsak életem része volt ez a három év, nem törölhetem ki. Sokat változtam, alakultam, fejlődtem is az elmúlt években, így ha korábbi emlékekre hivatkoznék, akkor meg már nem adnék teljesen valós képet önmagamról. Az is én voltam, vállalom, csak a teljességhez hozzátartozik az elmúlt 3 év is. Ilyen az a kérdés is, hogy mit szoktál csinálni szabadidődben. Azt nem mondhatom, amit eddig csináltam, mert azt most már nem csinálom. Viszont egyelőre nem vette át semmi a szerepét, nem alakult még ki újból a saját, megállapodott életem, sodródom innen oda. Úgyhogy ezért erre a viszonylag egyszerű, és az ismerkedés eléggé kezdetlegi fázisában felmerülő kérdésre is sokat kell gondolkodnom, hogy mit válaszoljak.
