magam alá sarok

Akkor kezdem előről bazmeg. Nem. Nem kezdem. Ilyen hangulatban nem lehet.
Utálom
Basszus
Inkább felhívom Verát.
-m

Mintha csak azt akarná ez a rohadt rendszer, hogy elfelejtsem amit álmodtam. Basszamegakurvaélet!
Hogy rohadna szét a büdös életbe! Basszameg írtam egy kilómétert és elveszett.
Rohadjon szét az egész internet!
-m

Meg voltunk budo versenyen és Vera második lett és tök büszke vagyok rá. Úgy verekszik, mint egy... ööö... vera

-mate

Tegnap arról beszélgettünk Verával, hogy tulajdonképpen jó dolog naplót írni. Nekem az a megfigyelésem, hogy általában akkor írok, ha valami nincs rendben. Mármint általában akkor van rá igényem. Most nem nagyon van. Abban viszont tökre egyetértek vele, hogy nem árt rögzíteni, hogy mi is van tulajdonképpen, hátha később érdekel. Mindez most így leírva tökre banálisnak tűnik. Mert az is. Nos. Tegnap este nem aludtam sokat, mert elolvastam a Hajnal bolygó robotjait. Már régen olvastam az Alapítvány trilógiát (?) de az előzményeket nem. Verának megvan minden, ami Asimov, úgyhogy most kiélhetem egy régi vágyam. Jól elrejtett vágyam. Érdekes, hogy nem kerültek a kezembe előbb ezek a könyvek. Emélkszem, sokszor volt olyan, hogy sci-fi hiányom volt, és ezért mindenféle filmeket keresgéltem. Többször megnéztem pl az Én, a robotot, és tetszett, mert enyhítette a hiányérzetem. Most, hogy már elolvastam egy pár valódi Asimov regényt, rájöttem, hogy az a film azért elég populárisra sikeredett, még akár rossznak is mondhatnám. Szóval hajnali 4ig olvastam, és ezért most eléggé le vagyok nyomódva. Mindjárt megyek, alszom egy kicsit, aztán este találkozom Gáborral. Felhívott; már én is fel akartam hívni őt, de megelőzött. Kicsit zavar is, hogy mindig csak ő hív engem, én meg őt nem nagyon. Arra hivatkozom, hogy túl sok a dolgom, nos, ez azért nem teljesen igaz, bár a szakdolgozatom tényleg elég időrabló. De a legtöbb időmet a patikában töltöm. Szóval dolgozom, szakmai gyakorlat van, azaz már a nagyján túl is vagyok. Jó ez a hely, nagyon kellemesek a kollégák. Nem mindenki, de azért majdnem. Ma a fáradtságom miatt, meg a sík agyatlan butaság miatt kiakadtam kicsit. Nagyokat sóhajtoztam. Az egyik asszisztens lány annyira buta, hogy az fáj. Mindegy, hogy pontosan mi történt, a lényeg az, hogy segíteni próbált, de igazán nem kellett volna. Az a baj, hogy a nővére is ott dolgozik, aki viszont gyógyszerész, de majdnem ugyanolyan buta. Valahogy az első perctől kezdve éreztem, hogy gondok lesznek, valahogy nem volt szimpi. A másik két lány nagyon aranyos, főleg az egyik. M, akivel nagyon jóban is lettem, pedig tőle féltem is egy kicsit az elején. A szeme, a tekintete... olyan szigorú, talán kicsit ellenszenves volt. De aztán mosolygott és kedves volt, és rájöttem, hogy ő a legmegfontoltabb, és a legértelmesebb az ottaniak között. Meg persze ott van a főnökasszony, aki meg folyton pörög, olyan mint a duracellnyuszi. Szigorúnak próbál mutatkozni, de nem sok ideje van rám, meg senkire sem, úgyhogy nem nagyon jön ez neki össze. És vannak az asszisztensek. Mindegyikükkel jóban vagyok, nagyon kedvesek és segítőkészek. Igyekszem a kedvükben járni. Az egyik gyakvez mondta egyszer a helyzethez legkevésbé sem illő módon, hogy amikor majd gyógyszerészek leszünk, vigyázzunk, nehogy kihúzzuk a gyufát, mert ránk sütik, hogy a diplománk miatt nagy a szánk, aztán meg nem tudunk semmit se. Na, ezt asszem sikerül elkerülnöm. De kit érdekel ez? Meg ez az egész? Az előbb adtam a címet a bejegyzésnek. Nem véletlenül. Úgy látszik, kell egy kis idő, amíg sikerül visszakerülnöm a régi kerékvágásba. Régen tudtam én jó bejegyzéseket írni. Ami azt jelenti, hogy a dolgok lényegét kiemeltem és megfogalmaztam. Most előbb egy helyzetleírással kellett kezdenem, amit ezennel meguntam.

-mate

Még nem vagyok képes elolvasni a korábbi bejegyzéseimet. Csak a jóval korábbiakat. Elég fura érzés olvasva látni a félresiklásomat. Aztán persze nem is írtam többet. Szerintem azért, mert ennyi badarságot nem tudtam volna összehordani, vajon tudatalatt féltem, hogy ha írok, akkor összedőlt volna a felépített kis világom? Nem tudom. Vannak leveleim. Majd egyszer összerakom a képet.
Vagy nem.
-mate

A Placebo az oka mindennek.
Visszarepített majd' egy évvel az időben.
Tegnap megmutattam Verának amiket még öt éve írtam.
Ez is az oka.
Meg az, hogy szeretem őt.
Szóval írok újra.

-mate

-mate

huh...

Na, ez az utolso par ora itt Rio Pretoban. Nemsokara felszallok egy buszra, ami szelsebesen elropit vegre Rio de Janeiroba. Eztan sokkal tobb minden lesz, amirol irnom kellene majd, de nyilvan nem ezzel fogok foglalkozni. Majd esetleg estenkent leirom egy fuzetbe az elmenyeimet. Vagy nem.

-mate